Taoizmus
Pilisszentlászlón történt, egy hosszú, vidám, fárasztó Tai Chi edzés után. Drága jó Geszti Dani tanítványom odajött hozzám, és adott nekem egy könyvet.
- Tessék. Ajándék.
A könyv címe "Taoista történet" volt.
- Miért...?
- Mert a tanításaid, amiket mondasz nekünk, eléggé párhuzamban vannak a könyvvel. Úgy érzem, oda kell adnom neked. Na.
És elsétált.
Én ott álltam, kezemben az ajándékkal, és azon töprengtem, hogy egyes embereknek milyen fantasztikus megérzéseik vannak, és hogy ez valódi-e, és hogyan szól ez rólam. Kinyitottam hát a könyvet. Érdekes kalandregénynek tűnt. Valóban nagyon sok hasonlóság volt az abban leírt, és az általam érzékelt valóság közt. Huhh, ez az én világom - gondoltam.
Egy évre rá ott álltam a kínai Zhong Yue Miao - egy csodálatos, ősrégi taoista templom - díszes kapujában. Még nem beszéltem eléggé kínaiul ahhoz, hogy a saját szavaimmal elmagyarázzam, mit szeretnék, ezért egy szótárral, és egy kitépett füzetlapra ceruzával kimásolt írásjelekből álló hosszú levéllel próbáltam magam megértetni. Kaptam egy mestert, aki elmagyarázta, hogy fehér emberek kapuzárás után nem tartózkodhatnak a templom területén, de látva elhatározásomat, megpróbálják kideríteni, hogy ebben esetben tehetnek-e egy kivételt. Egész nap együtt voltam velük, megnéztem a szertartást, ebédeltünk, meditáltunk, zenéltünk, törődtünk a kisgyerekekkel, mutattam nekik egy tai ji formagyakorlatot... és este azt mondták, hogy tekintettel arra, hogy nincs hol aludnom, az egyik apáca közeli házában tölthetem az éjszakát.
Másnap egy idős mester megkérte, hogy tanítsam meg neki a Shaolin lánckorbács művészetének alapmozdulatait. (Jómagam egyébként máig csak csak az alapokat tudom.) Odaadtam neki a súlyos vasláncot. Ahogy a nehezék meglendült, az öreg, göcsörtös bokákra tévedt a tekintetem. Rettenetesen féltem, hogy megüti magát, engem meg jól kidobnak a templomból, hogy veszélyeztettem a mester életét. Ezért hosszú madzagra kötöttem két templomi kulcscsomót, és azt kezdtük pörgetni. A tiszteletreméltó korú szerzetes bácsi szája fülig ért örömében.
Nemsokára beköltözhettem egy, az apácáknál álló üres szobába. Az ágyam mellett hófehér kristályból faragott Guan Yin szobor állt. A női Buddha, "aki meghallja a világ sírását".
És ahogy ezt most leírom, ebben a pillanatban értem meg: aznap kezdődött meg az utam az együttérzés felé.
A taoistáktól kaptam egy csak nők által használható qigong (csikung) technikát, egy olyan hajbavalót, ami az anyaságot jelképezi... és egy olyan Utat, ami végülis a nőiségemhez vezetett, olyan módon, amit nem is álmodtam volna akkor.
Én, kérem, csak 24 órát akartam meditálni valami eldugott barlangban... ehelyett évekkel később, épp most, ahogy ezt írom, két kislányom a nyári szünetnek örülve önfeledten kacagva ugrál a franciaágyon.
A Tudást, amit annyira óhajtottam - és még mindig óhajtok, pont ugyanannyira -, teljesen más irányból kapom meg, mint ahogy azt képzeltem. És mennyivel jobb így...
Dani könyve tizenegynéhány évvel később is itt van az asztalomon. Köszönöm neki. Talán a gyerekek is elolvassák majd...
A történet hamarosan folytatódik...
© Bán Lilla
